A kristálypalota

A tündérlány reggel, miután hálás búcsút vett Terézia doktornőtől, a Törpék városának könyvtárába ment. Tudta, hogy azon a szakaszon, amire készül, kivételesen szüksége lesz egy térképre. A könyvtáros törpe segítségével készített egy másolatot a lápvidéken átvezető utakról, és gondosan eltette álmokból szőtt tarisznyájába. A városban keresett magának útravalót.

A piacon egy ráncos, öreg törpe kis zacskókban varázsmagokat árult. Hajnaltündérnek cseppet furcsa és gyanús volt, ahogyan az öreg kínálgatta a portékáját, de olyan keveset kért érte, hogy kíváncsiságból vett egy csomaggal és azt is az elemózsia mellé süllyesztette. Vásárolt még egy könnyű köpenyt a lápvidék dermesztő szele ellen, aztán pillantásaival búcsút vett a kedves, nyugodt várostól és a keleti kapun át elhagyta a Törpék Birodalmát.

Gyönyörű, zöldellő mezők, gazdag vetések között haladt. A törpék népe igazán szorgalmas volt, a környező vidéket gondosan rendben tartották. Hajnaltündér jóleső biztonságban érezte magát ezen a tájékon és szinte fázott attól a gondolattól, hogy ha eléri a Kőút végét, utána a reszketős mocsárvilág várja.

-  Végül is, nem kell sietnem – gondolta. – A Mesék Birodalma nem rohan el, bőven van időm bejárni. Jobb is, ha még ezen a szép környéken írom le az utolsó törpe-történetet, amire emlékszem.

Úgy döntött, hogy keres estig egy szép helyet, ahol letáborozhat, és ott marad, amíg le nem írja a mesét. Azután tényleg tovább kell menni.

Egész nap járta az erdőt-mezőt, de sehol sem akadt egy nyugodt, békés kis liget vagy rétecske, ahol kényelmesen felakaszthatta volna a függőágyat éjszakára. Már sötétedett, amikor a fák sűrűje ritkulni kezdett és Hajnaltündér egy barátságos tisztásra érkezett. A túloldalt meglátott két fát, ami alkalmasnak tűnt, ám ahogy átvágott a réten, egy furcsa tárgyba botlott. Öklömnyi, kerek kődarab volt, de olyan fényes és átlátszó, mintha a legtisztább üvegből lett volna. Lehajolt és felvette a fűből, forgatni kezdte, majd felemelte és a felkelő hold felé fordulva átnézett rajta. Az ezüstös fény megtört valamin a kő közepén, de hiába vizsgálgatta közelebbről, nem látta, hogy mi az. Az ujjbegyével finoman zongorázni kezdett a sima üvegfelületen, és erre, mint valami varázslat, elkezdett növekedni a kő belsejében az az apró törés. Ahogy egyre nagyobb lett, jól látszott, hogy egy gyönyörű palota van a kő belsejében. Csodaszép volt, de Hajnaltündér elfáradt a sok gyaloglásban, és nem sokra ment most egy szép kővel, ezért visszatette a fűbe és nekilátott, hogy felkötözze a fákra a függőágy tartózsinórjait.

Egyszer csak éles reccsenést hallott, mint ahogyan a görgeteg kövei csapódnak egymáshoz és a következő pillanatban a rét közepén egy fénylő palota állt. Pont az a csillogó kristálycsoda, amit a kőbe zárva látott pár perccel ezelőtt. Csodálkozva lépett közelebb. Megérintette a tükörsima falakat, de érdekes módon nem érezte hidegnek. Hiába volt csillogó, áttetsző kristályból a kastély, barátságos, hívogató helynek tűnt. Nem volt hatalmas, de épp elég tágas egy tündérlány szemével.

Megkocogtatta az ajtót, mire az csilingelve kinyílt, s ő beléphetett az előtérbe.

-  Milyen szép! Csak kár, hogy ilyen üres… - gondolta. – Milyen jól mutatna itt egy kényelmes karosszék, ahova le lehet ülni cipőt cserélni…

Amint ezt kigondolta, ott állt egy kristályülőke, pont olyan, amilyet elképzelt. Odalépett hozzá, megérintette és meglepetésére a párnájának puha, bársonyos tapintása volt. Beleült, és nagyon kényelmesnek találta.

Egyre jobban tetszett neki a palota és lelkesen végigjárta minden zeg-zugát, gondolataival berendezve a termeket. Behozta kintről az úti holmiját, az ebédlőben megvacsorázott, és ledőlt aludni a kényelmes ágyba. A hosszú, mély alvás után frissen ébredt. Megreggelizett és kiült a teraszra a nagy mesekönyvvel. Hamar elkészült, és megállapította, hogy eddig még egyik mesét se sikerült ilyen szép betűkkel leírnia.

Egész nap a palotában bóklászott. Ínycsiklandó ebédet főzött magának, olvasgatott a könyvtárszobában, kihímezte a szélköpenye szegélyét. Estére kellemesen elfáradt és megint nagyot aludt a puha kristályágyban.

Reggel nem kelt fel egyből, hanem az áttetsző falon át a kinti világot bámulta. Furcsán érezte magát, de nem tudta volna megmondani, hogy mitől, valami menekülhetnék – félét érzett. Megreggelizett, vállára vette a tarisznyát és kilépett a kapun. A kastély tárva-nyitva maradt ott utána. Az útról visszanézve látta a falon át a berendezést, amit ő álmodott meg a csodálatos, tökéletes kristálypalotabeli élethez. Odaképzelte magát úgy, ahogyan innen, kintről látszott, és a kedves, élettel teli kéktündér helyett egy hibátlan, jégszoborszerű tündérlányt látott.

-          Hű… Jobb, ha tényleg továbbmegyek! Ezek a kristályfalak hazugnak látszanak…

Megkönnyebbült szívvel indult tovább a Kőút felé.