Csak a legszükségesebbet

Rózsi összehordta az összes ruháját egy halomba, és szétválogatta: ez az otthonba, ez megy rongynak, ez a temetésre, ez a néhány maradhat. 

   Felstócolta a könyveket, majd egyenként, bele se nézve, csak a borítóról, ítéletet hirdetett felettük: ez a Jucikának, ez az iskolának, ez a jó öreg József atyának, a Biblia és a Máriás imakönyv marad. Na, meg ez "A rózsa átka", ezt még nem sikerült kiolvasni.

   Átnézte a kamrapolcot: a befőttek Misinek, az asszony ott úgysem ér rá barackot eltenni, a nyolc kiló liszt Jucikának, a téli almából is vigyen egy kosárral, az üres üvegekért eljön még a mézes, de mi legyen a két éves dióval?

   Kirámolta a konyhát, ládákba tett mindent, ami felesleges egy egyszerű főzelék elkészítéséhez és elfogyasztásához. Számba vette a bútorokat: ósdi és rozoga mind, ugyan kinek kellhet? 

   A padláson áll a nagyapa öreg kerékpárja, a fiúk még rendbehozhatnák, de ha nem, az sem baj, vasnak is elmegy. Átválogatta a kerti szerszámokat, kapákat, gerebléket. A rohadó fanyeleket tűzre vetette, a szórólapokkal és ócska magazinokkal együtt, kékes-zöldes lánggal égtek.

   Ékszere nem volt, csak a jegygyűrűje, a kevés készpénzt tudják, hogy hol tartja. Totyogva végigjárt a házon, de már csak a legszükségesebbeket találta.

   Aztán fogta a karosszékét, egy bögre gyógyteát, a félbe hagyott regényt és kiült a diófa alá.

   - Most már csak várni kell - sóhajtotta és felcsapta a könyvet a harmadik fejezetnél.