Repedés
A villamos még a szokásosnál is lassabban zötyögött. Flóra az ablakhoz dőlt. Aztán eszébe jutott, hogy éjszakánként hajléktalanok párnája az üveg. Felegyenesedett és zavartan megvakarta a fejét, mintha máris tetvekkel és olcsó lőrével elviselhetővé higított álmokkal lenne tele.
Tulajdonképpen még örült is, hogy hosszúra nyúlik az út. A lakás, mióta Tamás elment, egészen megnőtt. Csak az ablakok mentek összébb, és olyan sötét lett, hogy még a tántitól örökölt ötkarú csillár fénye is mécsespislákolássá vált. Azóta folyton eltévedt benne.
Tamás magával vitte a térképeket. Sokat kirándultak együtt, Orsival is egy túrán találkoztak. November eleje volt, az erdő színesebb, mint valaha. Az őszi erdők melegségében mindig van valami befőtt-szerű gondoskodás. Az az üveg azonban nem tartott ki tavaszig. Talán nem mosták el jól, megpenészedett. Már nem volt erejük újrafőzni.
A félig lehúzott redőny alól álmosan pislogott ki a sötét. Flóra letette a szatyrait és előkereste táskájából a kulcsokat. Nem találta el elsőre a lámpakapcsolót. Talán megint feljebb kúszott egy kicsit. Kezet mosott, berakta a tejeket a hűtőbe a két üveg sör mellé. Megtöltötte a kannát és megöntözte a növényeket. A sötét miatt egyre fakultak a leveleik. A fokföldi sem virágzott ki az idén.
Flóra nem vacsorázott. Gyorsan lezuhanyzott, főzött egy teát. A szobába lépve megállt a tükör előtt. A repedést nézte. Tamás mobiljával törte be, amikor megtalálta azt az üzenetet. Ujjával végigsimította a vonalat és hirtelen éles fájdalmat érzett. Elkapta a kezét, hogy a vért lenyalja.
– Elaludt. Egy perc és jövök én is – hallotta Tamás hangját.
Felkapta a fejét. Egy ismeretlen hálószobában állt. Dermedten hallgatta a fogmosás zaját és még akkor is a szájában volt az ujja, mikor Tamás belépett.
– Mi történt, megvágtad magad? – csókolta meg a homlokát.
– Minden rendben volt ma? – kérdezte, amíg átöltözött.
– Igen – felelte Flóra s magában számolta a férfi gerincén kidomborodó csigolyákat.
– Jó, hogy itthon vagy – mondta aztán, mikor mellé bújt a takaró alá.
– Hozzak neked zoknit? Olyan hideg a lábad…
Az ágyban még olvastak, Tamás krimit, Flóra az új szobanövényes könyvét, aztán megbeszélték a napot, hogy sikerült a beszámoló, ki melyik mosipelusra esküszik, kivel veszett össze a kisfőnök és mit mondott a védőnő a piros pöttyökre, aztán jóéjt, jóéjt és leoltották a lámpát.
Ijesztő volt a sötét. Flóra Tamáshoz bújt és kapkodó tekintettel igyekezett retinájába gyűjteni a hálószóbában kódorgó fotonokat. Lassan megszelídültek az árnyak, már ki tudta venni a ruhásszekrény és a szék hátára dobott ruhák alakját. Nem merte lehúnyni a szemét.
Oldalra fordult, s puhán megérintette az alvó Tamás arcát. Ujjában hirtelen éles fájdalmat érzett. Elkapta a kezét, hogy lenyalja róla a vért.
De már elállt. Csak a tükör repedése piroslott még egy kicsit.
Tulajdonképpen még örült is, hogy hosszúra nyúlik az út. A lakás, mióta Tamás elment, egészen megnőtt. Csak az ablakok mentek összébb, és olyan sötét lett, hogy még a tántitól örökölt ötkarú csillár fénye is mécsespislákolássá vált. Azóta folyton eltévedt benne.
Tamás magával vitte a térképeket. Sokat kirándultak együtt, Orsival is egy túrán találkoztak. November eleje volt, az erdő színesebb, mint valaha. Az őszi erdők melegségében mindig van valami befőtt-szerű gondoskodás. Az az üveg azonban nem tartott ki tavaszig. Talán nem mosták el jól, megpenészedett. Már nem volt erejük újrafőzni.
A félig lehúzott redőny alól álmosan pislogott ki a sötét. Flóra letette a szatyrait és előkereste táskájából a kulcsokat. Nem találta el elsőre a lámpakapcsolót. Talán megint feljebb kúszott egy kicsit. Kezet mosott, berakta a tejeket a hűtőbe a két üveg sör mellé. Megtöltötte a kannát és megöntözte a növényeket. A sötét miatt egyre fakultak a leveleik. A fokföldi sem virágzott ki az idén.
Flóra nem vacsorázott. Gyorsan lezuhanyzott, főzött egy teát. A szobába lépve megállt a tükör előtt. A repedést nézte. Tamás mobiljával törte be, amikor megtalálta azt az üzenetet. Ujjával végigsimította a vonalat és hirtelen éles fájdalmat érzett. Elkapta a kezét, hogy a vért lenyalja.
– Elaludt. Egy perc és jövök én is – hallotta Tamás hangját.
Felkapta a fejét. Egy ismeretlen hálószobában állt. Dermedten hallgatta a fogmosás zaját és még akkor is a szájában volt az ujja, mikor Tamás belépett.
– Mi történt, megvágtad magad? – csókolta meg a homlokát.
– Minden rendben volt ma? – kérdezte, amíg átöltözött.
– Igen – felelte Flóra s magában számolta a férfi gerincén kidomborodó csigolyákat.
– Jó, hogy itthon vagy – mondta aztán, mikor mellé bújt a takaró alá.
– Hozzak neked zoknit? Olyan hideg a lábad…
Az ágyban még olvastak, Tamás krimit, Flóra az új szobanövényes könyvét, aztán megbeszélték a napot, hogy sikerült a beszámoló, ki melyik mosipelusra esküszik, kivel veszett össze a kisfőnök és mit mondott a védőnő a piros pöttyökre, aztán jóéjt, jóéjt és leoltották a lámpát.
Ijesztő volt a sötét. Flóra Tamáshoz bújt és kapkodó tekintettel igyekezett retinájába gyűjteni a hálószóbában kódorgó fotonokat. Lassan megszelídültek az árnyak, már ki tudta venni a ruhásszekrény és a szék hátára dobott ruhák alakját. Nem merte lehúnyni a szemét.
Oldalra fordult, s puhán megérintette az alvó Tamás arcát. Ujjában hirtelen éles fájdalmat érzett. Elkapta a kezét, hogy lenyalja róla a vért.
De már elállt. Csak a tükör repedése piroslott még egy kicsit.
