Illat

    Lena egy apró kis táskával a kezében, vékony, libegő-lobogó nadrágban ment le vidáman a macskaköves utcán. Széles karimájú szalmakalapja alá bújt az erős napsütés elől, igyekezett kizárni a forróságot, de mélyeket szippantott a sűrű, illatos levegőből. Határozottan sétált a könyvtár mögötti utca felé, de azért csak ráérősen, mert a főtéren is sok izgalmas villanás játszott a turisták érdeklődő arcán, a szökőkút vizével fröcskölő gyerekek sikongatásában, a felnőttek elnéző, kipihent mosolyában.

   Lena befordult a sarkon és a fehér ajtón benyitott a hűvös, tiszta, barátságos illatszerboltba. A polcok között lelassított, szemével böngészett a sorok között. A krémek közül leemelt egy halvány színű tégelyt, óvatosan lecsavarta a tetejét és finoman beleszippantott. Visszatette a helyére és továbblibbent a parfümök közé. Ujjával lehajtotta a felpöndörödött papírt, amit a polc szélére ragasztottak, onnan olvasta a virágok, fák,  más összetevők neveit. Egyet-egyet leemelt, a levett kupakot az orrához tartotta.

    Körbejárt az üzletben. Csak óvatosan, egy-egy illatot próbált meg, hogy még meg tudja különböztetni őket. Végül a kézápolók között találta meg azt, amit keresett. Igazából megvenni nem akarta, de egy apró, táskába való tégelynyi kézkrémecske volt, ezért betette a kosarába. Hazafelé bekente a kezét és többször lopva megszagolta, hogy érezze a régi, tiszta, virágos illatot.