Terasz

   Lena ibolya színű könnyű ruhába bújt, derekán övvel, szalmakalapot biggyesztett félig feltűzött fürtjeire, a tükörben kissé megigazította, becsatolta szandálját,  kezébe vette kis, buggyos táskáját és elindult a macskaköves utcán lefelé. Halkan dúdolgatott, csak úgy, maga elé, lóbálta a táskáját. Nem sietett, de nem is andalgott, mert pontosan tudta, hova szeretne menni. A park sarka mellett sétált le a főtérre. Pontosan Nilot-ék háza mögötti ház aljában volt a kávézó, aminek a teraszáról az egész teret jól belátni. Ilyenkor, szerda délelőtt üres volt az egész. 

    Lena kiválasztott egy kis asztalt, letette rá kalapját, leült a tér felé néző, félárnyékos karfás székbe. Aztán felállt, mert a szomszéd széken meglátott egy plédet, amit - mivel fázott - magára terített. Közben megjelent Rita, és elé tette az itallapot.

   - Máris jövök! - mosolygott és visszament egy benti üldögélő vendéghez, aki fizetni akart.

   Mire visszaért, Lena is tudta már, mit szeretne:

   - Friss eperlevet kérek!

   - Két decit, hármat?

   - Hármat.

   - Rendben, hozom máris!

   Lena, amíg az innivalóját várta, az asztalon heverő táskájából elővette a verseskötetet, amit olvasni készült. A biztonság kedvéért oda készítette a füzetét és egy narancssárgán író tollat, hátha annyira megtetszik neki valami a könyvben.

   - Parancsolj, egészségedre! - tette elé mosolyogva Rita a vérpiros, rostos lével teli poharat.

   - Köszönöm!

   Rita a tálcáról még egy kis csészealjat az asztalra csúsztatott, rajta két szem csokis pereccel. Itt, a kávézóban így szokták.

   Lena beletemetkezett a könyvébe. Szeme lassan haladt a sorok között, oda-vissza ugrált, mintha csak azt lesné, mikor kelhet át a forgalmas úton. Az eperlé is lassan fogyott. A gyümölcsrostok megültek az üvegfalon, köztük az apránként leereszkedő nedv árkokat vájt magának. Néhol zöldes-fehér magok is a pohár oldalához tapadtak. Ritkán nézett csak fel, a szökőkútnál sivítozó gyerekek hangjára, süvítő hajókürtre, vagy a néha-néha ki-be járó vendégekre. 

   Egy fél oldalnak már harmadszor ugrott vissza az elejére. Nézte, nézte a sorokat. Előrehajolt, az ölébe vette a füzetet és a tollat. Írt, kimásolta a verset. Ivott pár kortyot, és most a füzetét olvasta sokáig. A tolla táncba kezdett a papíron, apró firkák borították be a maradék helyet a vers körül. Mikor már egy mákszemnyi hely sem maradt, Lena sóhajtott egyet, a füzetet-könyvet egymásra csukta, tollastul a táskájába csúsztatta, kiitta a maradék két kortyot, integetett Ritának, kifizette a levet, és hazasétált.