Kagyló

   Lena mérgesen csapta össze a könyvet.

   - Csak nem derült ki, mi? - kérdezte Libert.

   - Utálom a felbontatlan leveleket!

   Libert vállat vont.

   - Én se szoktam mindet felbontani...

   - Komolyan? - döbbent meg Lena.

   - Minek? Ami nem érdekel, vagy úgyis tudom, mi van benne, azt kidobom és kész.

   - De hátha mégse az van benne...?

   Libert nem válaszolt. Egy ideig elmerengett valamin, csak aztán szólalt meg.

   - Bár igazad van, a könyvekben tényleg szörnyen idegesítenek.

   - Én mindig úgy aggódom, ha valakihez nem jut el egy levél... Tuti abban van a fontos információ...

   - Az se jobb, ha direkt nem olvassák el.

   - Ugye? Nekem soha nem jutna eszembe elolvasatlanul hagyni egy levelet...

   Nem akarták elölről kezdeni, ezért inkább másról beszélgettek, sétáltak még egy nagyot. Megnézték a sirályokat a mólón, megvoltak még. Halásztak, repkedtek, veszekedtek, üldögéltek. A nap szépen sütött, a reggeli nyirkos homok is pergősre száradt itt-ott. A víz felett csak a látóhatár volt sötét, a tegnapi viharos felhők már vissza se néztek. Lena felkapott a földről egy hófehér kagylóhéjat és a blézere zsebébe tette. Majd pár nap múlva úgyis megtalálja.