Egy meg nem kapott levél margójára
Hermione Granger átlagos családfával,
átlagon
felüli értelmi képességgel, szorgalommal, kíváncsisággal,
ezen felül
boszorkányvénával rendelkezik.
Habár „a
vérében van” kifejezés itt talán mégsem helytálló,
hiszen első
generációs mágus (köznyelvi kifejezéssel sárvérű),
tehát
természetfeletti képességeit semmiképpen sem örökölhette.
A Roxfort
Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában
kiváló
minősítéssel végzett növendék sikere nem magától értetődő,
mindennapos
küzdelem volt számára például,
hogy az órai
elkalandozásokat leleplező mangákat
maradéktalanul
eltüntesse a könyveiből
vagy a
Griffendél klubszobában biztos rejtekhelyet találjon
a
félmeztelen Justin Timberlake-es Bravo-poszterének.
Nem tudni
azonban, hogy boldogabb volt-e attól,
hogy hétköznapi
problémáit pálcasuhintással képes megoldani,
hogy
varázsigére szárad meg a lábán a vizes zokni
vagy az
időben visszautazva csekkolhatja a saját frizuráját.
Két évtizede
hónapokig lestem az alkonyuló eget,
hátha
feltűnik rajta egy hófehér bagoly,
csőrében a
roxforti levelemmel.
Titokban
varázsigéket magoltam, hogy mugli örökségemből
fakadó
hátrányaimat idejében lefaragjam,
s Hermione
Granger szívós szorgalmával vetekedve
iskolaelsővé
küzdjem fel magam.
Aprólékosan
elképzeltem, hogyan fogom
hétköznapjaim
apró, bosszantó feladatai alól
mágikus
megoldásokkal tehermentesíteni magam,
hogy végre
csak és kizárólag olvasással tölthessem
minden
időmet.
Hogy
boldoggá tehet-e az olvasás?
Hermione
Granger tanulmányai és a Tudjukki elleni küzdelem
befejeztével
tisztes családanya lett a mafla Ron Weasly oldalán.
Hogy boldog
volt-e az nem derült ki a könyvből.
A boldogságot valahogy
sehogy sem sikerül
kiolvasni.
