Kertmozi

Lenának egész nap rossz kedve volt. Talán az előző nap érkezett hirtelen nagy meleg miatt, vagy, mert sok feladat sűrűsödött össze, esetleg azért, mert egész héten nem tudott találkozni egyik barátjával sem… Morcosan sietett haza, és kivételesen nem leste a villamoson az utasokat, hanem meredten bámult kifelé az ablakon. Így viszont láthatta a plakátot, hogy a közeli parkban, a kávézóban az egyik kedvenc filmjét vetítik aznap este.

Ez felvidította egy kissé. Azonnal felhívta Nilot-t, hogy van-e kedve csatlakozni, de ő sajnos nem ért rá. Megkérdezte még Agnest és Katrint is, de nekik is programjuk volt. Más nem jutott eszébe, aki szívesen mozizna ma vele. Ez ismét lehangolta. Leszállt a villamosról és hazament. Otthon lerakta a táskáját és a szobájába ment, hogy kinyissa az ablakot. Napközben nem mert szellőztetni, mert egész nap erősen szél fújt a városban. Ahogy kinézett az ablakon, tekintete a parkra tévedt. Éppen látta a kávézó nyolcszögű épületének patina-zöld színű tetejét a lombok között.

Úgy érezte, a kedvenc filmje most felrázná egy kissé, de semmi kedve nem volt egyedül elindulni otthonról. Még volt egy kis ideje a film kezdetéig. Elmosogatott, elment zuhanyozni, evett valamit vacsorára. Tele hassal már több bátorsága volt a dologhoz. Melegebb ruhába öltözött, feneketlen táskájába belepréselt egy puha plédet és elindult.

Furcsán érezte magát, ahogy magányosan leült a kávézó teraszán a kényelmes karosszékbe. Rendelt egy pohár bort. Körülötte lassan megteltek a helyek. Párok, barátnők érkeztek, és néhány szülő nagyobb kamasz gyerekekkel. Lena eddig nem is gondolt rá, hogy ez milyen jó kis családi program. Persze, a kisvárosban nem volt nyári kertmozi, csak ha a barátokkal összejöttek valakinél.

Az ő asztalánál egy kedves idős pár foglalt helyet. Lena mosolyogva figyelte, ahogy a bácsi, aki maga is bizonytalanul járt már, udvariasan kihúzta a széket a néninek. Teát rendeltek és süteményt. Az idős úr a pincérnőtől egy vázát is kért, aki meglepődött kissé, de kihozott nekik egy üvegpalackot. A néni a szomszédos széken fekvő táskájáról felvette a papírba csomagolt három szál rózsát, és megpróbálta az alkalmi vázába állítani, de nehezen ment neki.

-       Segíthetek? – kérdezte Lena.

-       Ó, köszönöm! – mosolygott a néni. – Tudja, randevúnk van.

És lányosan huncut mosollyal a bácsira kacsintott. Lena látta az ujjukon a régi divatú, vastag karikagyűrűket.

Mire a pincérnő mindent kihozott, kezdődött is a film. Onnantól többet nem figyelte a többi embert. Egészen furcsa volt, hogy így, egyedül tényleg csak a filmmel foglalkozott. Szinte észre se vette, mi van körülötte, beburkolózott a plédbe, felhúzott térddel, kortyolgatta a borát és minden mondatot tudott már előre, dúdolta magában a zenéket. Soha ennyire még nem tudott belemerülni egy filmbe.

Mikor véget ért, és a nézősereg kényelmesen, vidáman zsongva elhagyta a teraszt, Lena még ott ült egy ideig és merengett. Nem esett volna jól hirtelen kiszakadni abból a világból és visszatérni a jelenbe. Aztán jött a pincérnő, Lena fizetett és vállán a pléddel elindult haza a parkon át. Még mindig nem a valóság talaján járt. A kavicsos út mentén derengő sárga lámpák fényében derengő park kellemes hely volt az álmodozó sétálgatáshoz. Senki se zavarta.

Az út végén egy imbolygó árnyat látott meg. Ahogy közelebb ért, látta, hogy valójában két törékeny, egymásba kapaszkodó árnyacska ballag lassan, apró lépésekkel a park vége felé. Lena elmosolyodott, szorosabbra húzta a vállán a plédet és sietősebbre vette a lépteit, mert késő volt már a csavargáshoz.