Az epervári királylányok

Lotti fél lábbal az asztalon térdelt, másikkal a szék ülőkéjére lépve támasztotta ki magát. Kis kezével anya rózsacsokrát babrálta. Közben Mandula lépett be a nagyszobába. Mezítláb, ahogy szokta, Lotti ezért nem hallotta meg. Mandula egy darabig gyanakodva figyelte húgocskája ténykedését, és jobbnak látta beleavatkozni:

- Mit csinálsz?

Lotti összerezzent. Meglepődött egy kissé, hogy más is van a szobában, de aztán lelkesen magyarázni kezdett:

- Segítek ennek a rózsabimbónak. Tudod, a többi már mind kinyílt, és ő itt egyedül olyan szomorú. Mindig csúfolják a többiek, hogy nem tudja kinyitni a szirmait.

- Kibontod a szirmait?

- Igen, de csak nagyon óvatosan, hogy el ne szakadjon!

Mandula elgondolkodott. 

- Tudtad, hogy az egyik epervári királykisasszony is ezt csinálta?

- Segített a rózsáknak?

- Majdnem... Szeretnéd, ha elmesélném?

- De itt! Hogy a bimbós rózsa is hallja! Majd utána segítek neki...

Élt egyszer egy király. Nem volt még olyan öreg, hogy sürgős lett volna neki új királyt találni, de épp eleget tett már az országáért, és úgy gondolta, ideje nyugdíjba vonulni. A királyné is helyeselte a tervét, és hozzátette, hogy a lányok is éppen eladósorban vannak, ennél jobb alkalmat keresve se találnának. A király tehát lelkesen nekiült a királyi adattárban a bárók, grófok, hercegek, vitézek és egyéb szorgos legények listájának, délután már vitték a futárok a leveleket, hogy eladó a három királylány, lehet jönni lánykérőbe. A király már alig várta, hogy átadhassa a koronát és a jogart, hogy kedvére kertészkedhessen féltett epreskertjében.

Szépen, rendben ment a dolog, akadt is három derék úriember, maga, a császár leánya se kívánhatott magának különbet. Hanem ekkor a királynak eszébe jutott valami. Nem vághatja az országát háromfelé! A három vőlegény közül csak egyik lehet király, a másik kettő Alvég és Felvég kormányzója lesz. De hiába méregette, versenyeztette a legényeket, egyik se volt különb a másiknál, mindhárom alkalmas lett volna a királyságra. Búnak eresztette a fejét az uralkodó. Most mitévő legyen? Ilyen fontos kérdésben mégsem lehet sorsot húzni! Bánatosan leült a trónszék lépcsőjére, arcát a kezébe temette, de nem semmit sem tudott kiokosodni, akárhogy törte a fejét. Ahogy ott tépelődött, belépett a terembe a királyné.

- Egyet se búsulj, édes férjem! - ült le az ura mellé. - Majd csak kitalálsz valamit... Bármelyiket is választod, rosszul nem dönthetsz, mindegyik jó királya lesz az országunknak!

Ám a király csak ingatta a fejét. A felesége erre megsimogatta a vállát.

- No, jól van, ne búslakodj! Gyere, ebédelj meg, tele hassal, jókedvvel könnyebb lesz gondolkodni!

A király erre felkapta a fejét és a királynéra nézett.

- Megvan már, tudom! - kiáltott fel - A legjobb király sem ér semmit, ha nincs mellette a legjobb királyné! A lányokat fogom próbára tenni!

Örömében megcsókolta a feleségét, és úgy szaladt fel a királylányok szobájába, mintha nem is komoly uralkodó, hanem egy ötéves kisfiú lett volna.

- Édes leányaim! Úgy döntöttem, hogy próbára teszlek benneteket. Mindegyikőtökre bízok egy tő epret, egyformákat, és amelyikőtök leghamarabb hoz nekem róla édes, érett gyümölcsöt, az lehet majd az ország királynéja, férje oldalán.

 A lányok megkapták a három tő epret, mindegyiken apró virágok fehérlettek. Mindhárman nagyon szerettek volna királynék lenni, hát nagy gonddal láttak hozzá a növények gondozásához. Felváltva szaladgáltak a könyvtárba, vagy a királyi kertészhez szaktanácsokért. A kényes töveket óvták a széltől, locsolták, napoztatták és a fehér virágokat megporozták a méhek, lehullatták a szirmaikat, és lassan elkezdtek fejlődni a zöld, magvas bogyók. Nőttek az esőtől, pirultak a naptól, gömbölyödtek, fényesedtek, édesedtek.

Egyik nap a legidősebb királylány azt látta, hogy az első szem eper szép piros már mindenhol. Ugyan a királyi konyhán valamivel sötétebb epreket látott a minap, de biztosan finom már ez is, és nem lenne jó, ha a testvérei megelőznék. Gyorsan leszüretelte, ezüsttálcára tette és szaladt vele az apja elé. A király megköszönte és megkóstolta a gyümölcsöt. Nem árulta el, hogy ízlik-e, csak azt javasolta, hogy várják meg a többieket is.

Ugyanakkor nézegette az első gyümölcsöt a két kisebb királylány is. Ugyanolyan pirosak voltak, mint a nővérüké, de ők úgy döntöttek, várnak még egy kicsit. A középső lány pár nap múlva látta, hogy a gyümölcs fényes, illatos, és amint hozzáért, hogy leszedje, szinte magától a kezébe hullott. Boldogan vitte apja elébe. Az megkóstolta, de nem szólt semmit, csak azt, hogy várják meg a legkisebb leányt. 

A kicsi királylány is látta, hogy milyen szép piros, húsos a gyümölcs, de nem merte leszüretelni. Mi lesz, ha még nem elég jó? Abból nem lesz baj, ha pár napig még hagyja, talán édesedik is még egy kicsit. De mire leszedte, már kopott a fényéből. Azért levitte az apjának, remélvén, hogy mivel ez érettebb, mint a nővérkéi eprei, ez fog ízleni a legjobban a királynak. A király, mikor a harmadik epret is megkóstolta, elmosolyodott. Tudta már, kit fog választani, összehívta a vőlegényeket, a feleségét és az udvari tanácsadóit.

 - Miután én nyugdíjba megyek, szeretném, ha az ország sorsa biztos kezekben lenne. Szeretném, ha az országunk uralkodója minden kérdésben jól tudna dönteni. Márpedig a legjobb döntés is a legrosszabbá válhat, ha nem a kellő időben hozzák meg. Ezért úgy arra gondoltam, hogy az a lányom és vőlegénye lesznek országunk királynéja és királya, amelyik pontosan el tudta dönteni, mikor kell leszüretelni az epret ahhoz, hogy a legfinomabb legyen. Nem túl korán, de nem is túl későn...

Még aznap megtartották a hármas lakodalmat, és mind a három pár elfoglalta a helyét a maga kastélyában és hivatalában: királyként vagy kormányzóként. Itt a vége, fuss el véle!

Lotti értetlenül pislogott Mandulára.

- Most akkor melyik lett a királyné?

- Tudod te azt...

- A középső?

- Persze, hogy a középső. 

- Mert a legnagyobbé még savanyú volt, a legkisebbé meg...?

- Túlérett - segítette ki Lottit Mandula - az már nem olyan finom.

Lotti a rózsákra nézett és elgondolkodott. Felmászott az asztalra és megszagolta a bimbós rózsát.

- Finom illatod van, - suttogta neki - de ne félj, nem siettetlek. Úgyis tudom, hogy te leszel a legszebb!