Névtelen levél
- Ti írtatok már valakinek névtelen levelet? - kérdezte Lena.
- Persze - vágta rá Libert, de fel se nézett. Ágakat tördelt és rakta a pislákoló tűzre.
- Kinek? - csillant fel Katrin szeme.
Libert nem válaszolt rögtön, hanem betett még két faágat az éledő lángok közé.
- Tudjátok, minden hónapban írok egy fenyegető levelet - közben kivett két üveg sört a rekeszből - a közoktatási miniszternek, hogy vezesse be a naponta kötelező csokiosztást az iskolákban... - az egyik üveggel kinyitotta a másikat és visszatette a rekeszbe.
A többiek jót nevettek, csak Lena ült sértődött arccal a tűz mellett.
- Bocs, Lena, muszáj volt... Mi a fenéért írna bárki is fenyegető levelet?
Lena gyorsan leszerelte a sértődött arcot, mivel visszakerült a figyelem középpontjába.
- Nem feltétlenül fenyegetőre gondoltam. A névtelen csak azt jelenti, hogy nem írom alá, de lehet kedves is.
Marc elnevette magát.
- Olyat én kaptam, kilencedikben...
- Többet is - kacagott fel Katrin.
- Te írtad? - gyanakodott Marc.
- Dehogy, róla mindenki tudta, hogy beléd van zúgva - húzta Libert a lányt.
- Te dög! - hajította oda Katrin a az üres naptejes flakont, de persze nem talált.
- Komolyan nem tudod, hogy ki volt? - nézett Lena.
- Nem. Csak annyit, hogy tőletek valaki.
- Én azt hittem, mindenki tudja - csodálkozott Katrin.
- Mindenki tudta... - vigyorgott rá Libert, és gyorsan lehúzta a fejét a felé repülő beazonosíthatatlan kozmetikai szer elől.
- Na, áruljátok már el!
- Hát Martha!
- Ki az a Martha? - lepődött meg Marc.
- Hát Katrin legjobb barátnője, nem emlékszel? - lökte oldalba Libert.
- Honnan szeded? Te nem is ide jártál! Idióta... - nevetett Lena.
- Miért, a lányok nem így szokták? Hogy a legjobb barátnők ugyanabba vannak beleesve, mert annyit áradoznak róla egymásnak?
- Na jó, most már befejezheted! - mérgelődött Katrin. Már nem volt mit odavágnia - Martha sose volt a barátnőm, mert egy hülye liba és Nici-s tolltartója volt!
- Ez aztán érv...
Egy pillanatig csend volt.
- Ja, hogy az a lány! Jesszus... Reméltem, hogy valami normálisabb...
- Mondjuk Katrin?
Katrin már inkább nem szólt egy szót se. Nem hagyja bosszantani magát.
- Te tényleg nem ide jártál? - nézett fel Jon, aki eddig nem igazán tudott hozzászólni a témához.
- Hát, egy idő után már nem...
- Miért?
- Mitsgaud nem igazán értékelte a humoromat -vonta meg a vállát Libert.
- Hát azt nem csodálom... - jegyezte meg Katrin.
- Tényleg, ő volt az ofőtök!
- Ő bizony. Pedig én bírtam az öreget.
- Azért mentél törire?
- Azért is...
Lassan elhamvadt a tűz, összeszedték magukat és elindultak a város felé. A főtérnél elbúcsúztak egymástól, Lena nekiindult a macskaköves emelkedőnek. Az utcai lámpák mókás kis árnyakat hoztak létre a kövekből. Lena fejében kavarogtak a tábortűz körüli beszélgetések mondatai, lebegett a vidám kacagásban és kicsit sajnálta, hogy most már csend van és nincsenek itt a többiek.
A kapuban megakadt a szeme a postaládán. Valaki sietősen dobhatta bele azt a levelet, mert nem csúszott bele egészen, kikandikált a sarka. Lena dobogó szívvel kapta ki a ládából. Sima fehér boríték, rajta szálkás betűkkel csak az ő neve állt. Nem állta meg, még ott a kapuban feltépte a levelet, és kihúzta belőle a fehér A4-es papírt. Ahogy bontotta szét, valami csilingelve a földre pottyant. Gyorsan lehajolt érte és felkapta. Egy falevél alakú fém cipzár-húzóka volt, szép, pontosan egy kis fémgyűrűre hegesztve. Lena elmosolyodott, az ujjára húzta és megnézte a levelet. Összesen ennyi volt:
"Veheted fenyegetésnek is... ;)"
