Csomag az asztalon
Amikor Nilot bent volt a nagyvárosban, Lenára bízta a növényeit. Lenának volt kulcsa a lakáshoz, két-három naponta átment, hogy megöntözze a növényeket, leszedje az elszáradt leveleket. Nilot nem mindig jött haza hétvégére, de azért kéthetente igyekezett úgy szervezni az életét, hogy jusson ideje az otthoniakra. Lena nem félt, hogy elszakad, tudta, hogy Nilot sehol máshol nem tudna élni, mint ezen a környéken, ahol felnőttek.
Lena fogta a kulcsokat, az asztaláról a zsebébe csúsztatott egy kis zacskót és útnak indult. Magas sarkú cipőjében botladozott a macskaköveken, a kemény talp valami egészen furcsa ritmust kopogott az egyenetlen talajon. Most nem nézelődött a kirakatokban, egyedül az üvegékszeres előtt állt meg egy kicsit. Hedi, az eladólány épp a kirakatot rendezte. Mosolyogva köszöntek egymásnak, Lena pedig továbbsietett. Átvágott a túloldalra a fürtös házhoz. Nagy lélegzetvétellel lenyomta a súlyos kilincset és vállával nekitámaszkodva benyomta a hatalmas faajtót. Felszaladt balra a lépcsőn, a szűk folyosó vidáman visszhangozta a kopogó lépéseket.
A másodikon az első ajtó előtt megállt, kinyitotta a zárat és belépett a lakásba. Már nagyon otthonosan érezte itt magát, majdnem úgy ismerte minden zegét-zugát, mint a saját otthonáét. Körbenézett a helyiségekben, hogy minden rendben van-e, majd elővette a kamrából a kannát és sorba megöntözgette a növényeket. Amelyiknek kellett, annak tápot is adott, leszedegette az elszáradt leveleket, a túlburjánzó aszparáguszt kicsit megforgatta, hogy a másik oldalát is jobban érje a fény. Megtöltötte a kannát és visszaállította a helyére.
Nilot érkezéséig már nem jön többet. Bement a szobájába, és az íróasztalára helyezte a kis csomagot. Úgy tette, hogy amikor Nilot belép, rögtön meglássa. Még egyszer körbenézett, majd fogta a kulcsot, bezárta az ajtót és lekopogott a lépcsőn.
Mielőtt kilépett volna az utcára, benézett a körbezárt udvarra, amit annyira szeretett. Nem is értette, hogy Nilot miért nem ül ki oda soha. Ha ő ebben a házban lakna, biztos, hogy állandóan a kopott zöld padon üldögélne, ha épp nem lenne dolga, és bámulná a borostyánnal körbefutott ódon ablakokat, az emeletek fölé nőtt dús koronájú fát, a kúszónövényekkel átszőtt átláthatatlan, nehéz bokrok közé bújna, ha egyedül akarna lenni. De hát Nilot más volt, ő inkább lesétált a tengerpartra vagy biciklizett egyet a földek felé, minthogy vadregényes szűk udvarokban álmodozzon...
Lena elbúcsúzott a fürtös háztól, és könnyű léptekkel elindult hazafelé.
