Csokor

Kérdezed, hogy vagyok, de beleszólsz, hogy ti is, minden rendben
és bocsi, hogy nem írtál a szülinapomon, mint minden évben,
csak a gyerekek, a sok különóra, de hiszen kinek beszélsz,
nekem is van kettő, éppen egyidősek, milyen érdekes,
ugyanakkor léptünk tovább, a sors is így akarta, pedig féltél,
hogy nehezen találok majd magamra, olyan elveszett,
olyan gyámoltalan voltam, a szüleid máig nevetve emlegetik,
mikor először jártam nálatok és zavaromban a bidébe pisiltem,
persze honnan tudtam volna én, panelben felnőtt kislány,
szeretted megmutatni nekem a világot,
ki gondolta volna akkor, hogy most a saját virágüzletemben
köttetsz csokrot, igen, persze, a feleségednek, legyen rózsa is,
jó lesz a rózsaszín, az jobban illik hozzá, nincsen alkalom, dehogy,
habár a házasságban minden nap jó ok a virágra, csak tudom,
mostanában valahogy nehezebben mennek a dolgok,
későig dolgozol meg néha hétvégén is, aztán a barátokra is kell idő,
persze ő nem érti, pedig egész nap csacsoghat
a játszótéri meg ovis anyukákkal, nekünk is ilyen nehéz?
Ja, hogy elváltam? Már két éve? Miért nem szóltam,
meghallgattál volna, neked aztán nyugodtan kisírhattam volna magam,
hiszen nálad senki sem ismer jobban, még a volt férjem sem,
hiszen melletted váltam nővé, olyan zöldet is tegyek még bele,
milyen furcsa lenne, nevetsz, ha még együtt lennénk,
kivel köttetnél most nekem csokrot, inkább valami bort hoznál,
emlékszel is még a kedvencemre, tényleg,
majd megihatnánk valamikor egy pohárral.

(Megjelent a Kalligram 2021/06 számában.)

Fotó: Alisa Anton