Parkett

     Lena kiürítette a tartályt és a szekrény mélyére rejtette a porszívót. A kék vödörbe forró vizet engedett, meg egy kevés ecetet és alaposan felmosta a konyhát és a többi kőlapos helyiséget. Amíg a padló száradt, visszatért a nappaliba, hogy helyükre rendezze a szőnyegről széjjel tologatott bútorokat.

    - Mekkora ez a szoba! - perdült körbe.

    A forgásról eszébe jutott valamit. Zenét keresett. Nem kifejezetten tánczenére vágyott, inkább valami megfoghatatlan, hullámzó, lüktető darabra, amelynek szólamaira felaggathatta mozdulatait, mint egy marionettbábu. 

    Lehunyt szemmel táncolt. A szőnyeg szélét így is érezte. A szőnyeg biztonságos volt, puha, nem ütközhetett semmibe. Az első ütemek csak a vállát, térdét mozdították, majd levegőbe lendültek a karjai, a semmit zongorázták ujjai, csípőjén láthatatlan karikát ringatott. Mozdult a nyak, forgott a fej, szája szeglete mosolyra húzódott. Dobok jöttek, sarkak emelkedtek, a felsíró fúvós a talajra hengerítette, emelkedett-süllyedt a föld alapzatokon és födémeken is átütő lélegzetének ritmusára, pörgött-forgott, mint a hurrikán, a szőnyeg minden szegletét bejárta. A hangszerek elcsendesedtek, elköszöntek, s Lena úgy állt a szőnyeg közepén, mozdulatlanul, mint három és fél perce. Csak talán valamivel egyenesebben.

    Kinyitotta a szemét és helyükre tologatta a bútorokat. Örömmel nyugtázta, hogy a konyha végre felszáradt, mert a takarítástól kissé megéhezett.

forrás: Fortepan