A türelmetlen királykisasszonyok

Lotti alig győzte kivárni, hogy Mandula végre hazaérjen. Borzasztó, hogy egy testvérnek ennyi dolga legyen! Mert, hogy a szülőknek sok a dolguk, az rendjén van, hisz azért felnőttek. Ők azt mondják, hogy Mandula is felnőtt, pedig az kizárt. Ugyanúgy gyerek, mint ő, csak egy kicsit idősebb. Már csak azért is olyan biztos ebben, mert ha nem gyerek lenne, nem tudna ennyi mesét. A felnőttek nem szeretnek mesélni. Kivéve, ha óvó nénik vagy nagymamák, de az is igaz, hogy ők is gyerekek egy kicsit, csak titokban. A többi felnőttnek nem árulják el.

- Miről meséljek? - kérdezte Mandula, amikor hazaért és Lotti végre ágyba kerülhetett. Csak a kis lámpa égett, halványsárga fénnyel. Mandula az ágy szélén ült, de lábát betakarta Lotti takarójával, hogy ne fázzon.

- Királylányosat!

Mandula felsóhajtott. Nehéz ám királylányokról mesélni! Újabb és újabb történeteket kitalálni, hogy ne történjen mindig ugyanaz.

- Tudtad, hogy vannak bátor királylányok is? - fordult Lottihoz. A kislány csodálkozva rázta meg a fejét.

- Pedig tudok egyet. Elmeséljem a történetét?

- Kiét?

- Zafírét, aki magától ment be a sárkány barlangjába.

Valahol messze, Kék országban élt egy király. Hatalmas palotában lakott, nagy gazdagságban, de az országa is ugyanolyan jól élt, mert ez a király jó király volt. Katonáival megvédte az birodalmát a betolakodóktól, más királyok seregeitől. Egyetlen lányát még annál is jobban óvta. Mert volt neki egy gyönyörűséges leánya is, akit Zafírnak hívtak. A királykisasszonynak nagyon jó dolga volt: gyönyörű ruhákban járt, izgalmas történeteket hallgatott a mesterétől, aki tanította, rengeteget sétált, lovagolt az udvarhölgyeivel. Szerette ezt az életet, de ahogy egyre idősebb lett, egyre jobban vágyott valami másra is: férjhez menni. A király is örült volna, ha lakodalmat tarthat a leányának, ezért kihirdette az országban, hogy eladó a királylány, lehet jönni lánykérőbe. Azám! De egy valamire való legény se akadt a kérők között. Csupa nyápic bárócska, vagy ágrólszakadt szerencseleső jött el az udvarba, és a királylány mindegyiket kikosarazta. Telt-múlt az idő, nem jött több legény, és a szép királylány olyan bánatos lett, hogy a király azt se tudta, hogyan vigasztalja.

A királylány egy nap, nagy bánatában a palota rózsakertjébe ment sétálni. Máskor itt mindig megvigasztalódott, de most csak fel-alá járt, lehajtott fejjel, nem is érezte a virágok édes illatát, nem látta bársonyos szirmaikat. Ahogy így bóklászott, maga elé nézve, valaki megszólította.

- Miért vagy bánatos, szép királylány?

Az udvari kertész felesége volt az, egy öreg anyóka, aki a király rózsakertjét gondozta. Zafír nem tudta, mit válaszoljon. Az anyóka talán nem is várt választ, hiszen tudta ő jól, mi fájdítja kisasszonykájának a szívét. Kedvesen megfogta a királylány karját és egy virágzó rózsabokorhoz vezette. Mézillatú, hatalmas fehér rózsák nyíltak rajta. Az asszony leszakított egyet és Zafír kezébe adta.

- Édes kisasszonykám, ha rám hallgatsz, nem kell búsulnod! Fogd ezt rózsát, köss egy kis batyuba élelmet, ülj fel a kedves paripádra és menj el a Smaragderdőbe. Ott lakik egy sötét barlangban a félelmetes Rubinszemű sárkány. De te ne ijedj meg tőle, hanem állj elé és mondd meg neki, hogy szeretnéd megkapni az Ánizstündér tükrét. Erre ő azt fogja mondani, hogy ha három hónapig szolgálsz nála, akkor odaadja. Fogadd el a szolgálatot. A sárkány ugyan álnok szívű és megpróbál majd elkedvetleníteni téged, hogy feladd a szolgálatot, de a rózsa, amit adtam, segíteni fog, mert nem közönséges virág ez! Soha sem hervad el és illata segít arra gondolni, amit szeretsz, hogy újra erőt nyerhess. Indulj útnak és ne félj, a tükör majd választ ad a bánatodra!

Zafír megfogadta az anyóka tanácsát és kedves lova hátán útnak indult a Rubinszemű sárkány barlangjába. Minden úgy lett, ahogy a kertész felesége mondta. A sárkány, miután Zafír elfogadta az alkut, elmondta, mi lesz a királylány dolga. Minden áldott nap hét kígyóból, hét keselyűből vacsorát kellett főzzön, hét liter vízben a feketevizű forrásból, és a három hónap alatt a kígyóbőrökből és keselyűtollakból hét rend ruhát varrni a sárkánynak. A fényes udvarban nevelkedett királylánynak bizony nehezen ment ez az undok munka, de megkeményítette magát és a tükörre gondolva derekasan elvégezte minden nap, amit a sárkány kért tőle.

A Rubinszeműnek persze esze ágában se volt az Ánizstündér tükrétől megválni. Hogyne! Hiszen nem akármilyen varázstükör volt ez. A sárkány azt hallotta róla az ükapjától, hogy aki belenéz, olyan gazdagságot lel benne, ami egész életére boldoggá teszi. Csak azt nem tudta, hogy nyithatná fel a tükör fedelét. No, de nem azért varratta Zafírral a hét rend ruhát, hogy a szekrényben porosodjanak, hanem mert azt tervezte, hogy ha kiadta a királylány útját, elmegy Tündérországba és ott megtudja a tükör titkát. Így aztán sürgette a királylányt, hogy varrja azokat a gúnyákat szorgalmasan. Eleinte mézes-mázaskodott, de később, ahogy az anyóka megjósolta, egyre gorombább lett a királylánnyal. Remélte, ha elveszi a kedvét, a leány az utolsó pillanatban feladja a szolgálatot. Ha nem, hát az se baj, legfeljebb bezárja a barlang mélyére, de a tükröt nem adja!

Zafír mit sem sejtett a Rubinszemű sárkány legaljasabb terveiről, dolgozott derekasan; alig várta, hogy leteljen a három hónap és megkapja a szolgálata bérét. Sokszor már olyan szomorú és dühös volt a sárkány gorombaságai miatt, hogy legszívesebben feladta volna, de kis kuckójába érve a fehér rózsa illatára eszébe jutott az otthona, az apja, a tükör, amit szeretne megkapni... És néha-néha egy ismeretlen királyfiról is elálmodozott.

Letelt a szolgálati idő és Zafír a sárkány elé állt, hogy kérje a fizetségét. De a Rubinszemű gúnyosan kinevette és a barlang legsötétebb zugába zárta a királylányt. Hogy megtartsa, amit ígért, csalárdul odaadta neki a tükröt is, hiszen odabent úgysem tud mit kezdeni vele. Legalább lesz, aki vigyázzon rá, amíg ő odavan, Tündérországban. Útnak is indult a hét rend ruhával, magára hagyva szegény királykisasszonyt.

Zafír keservesen zokogott börtönében, azt se tudta, hová legyen ijedtségében. Lám, az anyóka azt nem mondta, hogy ez az álnok sárkány ilyen csúnyán becsapja majd őt! Kezében szorongatta a kis tükröt és csak úgy rázta a sírás, nem tudott megnyugodni. Hogy is tudott volna! Csak amikor már nem volt könnye, ami kék szemeit áztathatta volna, akkor csillapodott kicsit. És ekkor végre ráeszmélt, hogy mit is tart a kezében. Sötét volt, nem látott semmit, de óvatosan forgatni kezdte ujjai között a tükröt. Ahogy óvatosan simogatta a domború mintákat, ujja beleakadt valamibe. Egy apró gombocska volt, olyan kicsike, amilyet csak tündérkéz vagy egy királylány törékeny ujjacskái tudnak kitapintani. Finoman megnyomta és láss csodát! A tükör fedele halk kattanással kinyílt.

Halvány derengés áradt szét a barlangban és Zafír jól látta a tükröt. Hanem, ahogy belenézett, nagyon elcsodálkozott. Saját magát látta benne, de mintha mégse egészen ő lenne az! Nem tudta volna megmondani, pontosan mi változott rajta, de azt tudta, hogy nem az a királylány néz vissza rá, mint aki az öltözőszobájának tükréből mosolygott régen. Elgondolkodva meredt abba az idegen, mégis ismerős szempárba, akit Ánizstündér tükrében látott. Hirtelen rádöbbent, mi történt: a tükörben egy királynőt látott. Zafír nem volt kényes királykisasszony többé.

Ebben a pillanatban hatalmas csörrenéssel darabokra hullott a börtöne kapuja. Hogy mitől, nem tudta, de nem is érdekelte, szaladt ki a koromsötét barlangból. A Smaragderdőben megkereste kedves lovacskáját, hátára pattant és nyargalt vissza a palotába. Apja kitörő boldogsággal fogadta elveszettnek hitt leánykáját, hatalmas bált rendezett a tiszteletére. A bálra meghívta az összes szomszéd királyt, akivel békességben volt. De eljöttek a királylányok és királyfiak is, akik sorra táncoltatták az elbűvölő Zafírt.

Éjfélkor váratlan vendég érkezett: a messzeföldi Zöld ország daliás királya. Mondanom se kell, Zafírnak rögtön megtetszett az ifjú uralkodó. De a király is éppen őmiatta jött, félrevonta a táncoló tömegtől és szép szavakkal elbeszélte neki, hogy mint hívta őt segítségül Tündérország királynője, amikor a gonosz Rubinszemű sárkány megtámadta és feldúlta országát, hogyan győzte le a sárkányt és a tündérkirálynő hálából megsúgta neki, hogy a Kék országban él egy nemes szívű királynő, aki méltó lesz a bátor királyhoz.

Még azon a héten megtartották a lakodalmat, és boldogan éltek, szeretetben, amíg meg nem haltak...

- Hosszú volt... - ásított nagyot Lotti.

- Remélem, nem baj...

- Igazából is volt ilyen bátor királylány?

- Hát persze!

- Szerintem én nem mernék bemenni egy sárkány barlangjába. Te igen?

Mandula elmosolyodott és megcsókolta kishúga homlokát.

- Talán... Aludj jól!