Sátor

-          Bejöhetek?

-          Aha. Gyere csak.

-          Mit csinálsz?

-          Hmm. Gondolkodom.

-          Az jó. És min gondolkozol?

-          Á, semmin. Csak hülyeségek.

-          Attól még elmondhatod.

-          Annyira nem lényeges.

-          Szégyelled? Én is szoktam hülyeségeken agyalni…

-          Például min?

-          Például? A szabadságon.

-          Ez érdekes.

-          Miért?

-          Én is épp ezen gondolkodtam.

-          Hmm.

-          Épp azon agyaltam, hogy milyen fura ez az egész. Amikor egyedül vagy, nem szégyelled az újszerű gondolatokat, aztán amikor ott vannak a többiek, már nem is olyan fontos az egész.

-          Nem mered felvállalni magad?

-          Nem. Nem erről van szó. Csak amikor egyedül a gondolataidban eltérsz egy kicsit a többiektől és akkor ott az jól van, és egyáltalán nem gondolod magad hülyének. Amikor ott vannak, akkor meg nem is érted, hogy jutott eszedbe ilyen. Vagy eszedbe se jut, hogy valaha gondoltál mást.

-          Ja, ja, mondom én: a közösség elnyom. Nem mered felvállalni azt, amit valójában gondolsz.

-          De én nem ezt akarom mondani. Hanem, hogy amikor nem te vagy egyedül, hanem a többi emberrel, akkor az teljesen eltörli. Nem elnyomja, eltörli. Mintha egy másik világ lenne és közösségi kontextusban egyszerűen nincs értelme, nem érvényes és ezért nem is létezik.

-          Nem értem mit akarsz.

-          Nem baj.

-          És egyáltalán mik ezek a gondolatok?

-          Semmi. Mondom, szabadság meg ilyenek.

-          Ja, hogy a közösség eltörli a szabadságot?

-          Ne-em. Nem erről beszélek. Hanem, hogy gondolsz valamit, hogy milyen lehet a szabadság… Hagyjuk. Nem olyan fontos.

-          Hát jó. Akkor hagylak aludni, úgyis fáradtnak tűnsz.

-          Ja.

-          Jó éjszakát!

-          Neked is, jó éjt!