Vonat

   Lena és Nilot a vonaton ültek, a városból hazafelé. Kicsit későn értek ki a pályaudvarra, éppen elcsípték a vonatot. Hely is alig volt eleinte. Aztán a külvárosi állomásnál sokan leszálltak, mert onnan indult egy fontos csatlakozás, és Lena villámgyorsan áttelepedett a másik oldali ablakhoz. Nilot sem bánta a költözködést, mert a bal oldalon eddig pont a szemébe sütött a nap. Itt viszont már kényelmesen berendezkedhettek a hosszú útra. A kis asztalra kitették Melanie néni kekszesdobozát meg a két nagy papírpohár tejeskávét. Lena elővett egy kis füzetet, egy tollat és firkált valamit, aztán odaadta Nilot-nak.

   - Mit tudom én, nem ismerem - vonta meg a vállát válaszul Nilot.

   - Miért, te sose szoktál ilyeneken gondolkodni?

   - Nem túl gyakran...

   - Én csomószor szórakozom ezzel, amikor utazom.

   - Jó, amúgy van egy-kettő, akikkel rendszeresen együtt jövök be vagy haza. Van egy fickó, akinek háromszög alakú fekete táskája van. Ötletem sincs, mi lehet benne.

   - Hangszer?

   - Nem hiszem, annál laposabb.

   - Izgalmasan hangzik...

   - Adj egy papírt! Van még egy tollad? - nézett fel hirtelen Nilot.

   - Van, de minek?

   - Játsszunk!

   - Mit?

   - Szinkronírást.

   - Jóóó! Miről?

   Nilot nem válaszolt, gyorsan leírt egy koordinátát és megmutatta Lenának. Innentől úgy negyed óráig nem beszéltek, csak lázasan körmöltek, időnként nagyon diszkréten a szomszéd négyesben ülő férfi felé lesve. Mire végeztek, az utas leszállt, de jobb is, így legalább nyugodtan fel tudták olvasni egymásnak az írásaikat: egy életrajzi témájú cikket a New York Times számára Thomas Burton sikeres tőzsdeügynökről és egy novellát Tim-ről, akinek a nagyapja a búr-háborúban harcolt Angliáért.