Byé
Utálta Byét. Nem tudta igazán megmondani, hogy miért, de ha a közelébe került, legszívesebben ordítozott volna, annyira idegesítette. (Persze, Lenát még nem sokan hallották ordítozni.) Talán az zavarta, hogy olyan önfejű, mindig azt teszi, amihez kedve van és soha nem hallgat senkire. Vagy mert nincsen tekintettel senkire, a felnőttekkel, tanárokkal szemben sem mutat semmi tiszteletet. A ruháit is utálta. Byének gyönyörű göncei voltak, de rájuk sem bírt nézni, mert Byé viselte őket. A legjobban az zavarta, hogy Byé minden fiút az ujja köré csavart. Még Marcot is levette a lábáról, pedig őt aztán igazán értelmes srácnak tartotta.
Nem is értette, Byé miért keresi az ő társaságát, amikor mindenki tudta, mennyire nem bírja elviselni. Mandor még röhögött is rajtuk, hogy "a két tyúk nem fér meg egymással". Lena ezen rettenetesen ki is borult Nilot-nak, és csak még jobban utálta Byét, amiért még össze is hasonlítják vele.
De Lenát azért nem olyan fából faragták, mint a többit. Amikor Byé jött, és beszélt, meghallgatta, amikor kérdezett válaszolt, ha kért, adott neki. És Byé jött, beszélt, kérdezett, kért. Persze néha kedveskedett is ezzel-azzal. Amit Lena elfogadott.
- Lena, te tiszta hülye vagy! - vonta félre Katrin. - Ez a liba csak kihasznál téged!
- Nem hinném, hogy bármivel is kevesebb lennék... - nézett rá értetlenül Lena.
- Jaj, ne legyél már ilyen sötét! - Katrin szinte kiabált vele. - Most még csak kedves, bűbájos, de meglátod, téged is ugyanolyan mocsokul kihasznál, mint bárki mást... Nem érted? Pedig ismered!
- Mint a rossz pénzt...
- Hát akkor? Mi a fenéért barátkozol vele?
- Nem barátkozom. Csak nem küldöm el.
- Az ugyanaz! Rád mászik teljesen...
- Hát másszon, ő tudja...
Egyszer aztán mikor együtt mentek haza, Byé egy furcsa kérdéssel állt elő.
- Tudod, Lena... Nem is tudom, hogy mondjam el... - Byé kicsit félszegen próbálkozott - Szóval nekem nagyon tetszik valaki. Régóta és nagyon. Csak az a baj, hogy nem tudom, hogy tudnám őt...
- Azt hittem, ez neked nem jelent gondot - nevetett Lena.
- Hát, általában nem, de most... Tudod, ő olyan elérhetetlen srác. Olyan egészen más, mint az eddigiek... - Byé várta, hogy Lena hozzászóljon vagy kérdezzen, de nem kapott választ.
- Szóval nem tudom, mitévő legyek - hangsúlyosan Lenára nézett. De Lena továbbra is tartotta a meghallgató- szerepet.
- Esetleg tudnál nekem segíteni?
- Hát, ha elárulod, hogy miben, akkor lehet, hogy tudok. Így még kicsit nehéz...
Byé zavartan nevetett.
- Azért téged kerestelek meg, mert itt a környéken te ismered őt a legjobban... Ugyanis Libertről van szó.
- Azért én tudok pár embert, akik jobban ismerik nálam... - jegyezte meg Lena.
- Ja, igen, persze - mosolyodott el Byé. - De ők már sajna nem játszanak...
- Na, szóval, tudnál valahogy segíteni?
- Nem hinném...
- Nem akarsz?
- Azt nem mondtam... Azt mondtam, hogy nem tudok segíteni.
- De miért? Talán... van valami, amit nem tudok...? - próbált célozni Byé.
- Nyilván van sok minden, amit nem tudsz. De ezt pont tudod. Te mondtad, hogy Libert elérhetetlen. Miből gondolod, hogy én könnyebben elérem neked, mint te magad?
- Hát, mert te a barátja vagy...
- Ez igaz. Pont ezért nem tudok neked segíteni.
- Tehát nem akarsz.
- Én szívesen segítek bárkinek, ha tudok.
- Én azt hittem, azt... - biggyesztette le az ajkát Byé, de megint csak nem kapott választ. - Te olyan undok vagy, Lena! Tudtam, hogy be fogsz csapni! Magadhoz édesgetsz, kiszeded belőlem a titkomat, és hagysz egyedül szenvedni!
- Te is tudod, hogy ez nem igaz.
- Undok liba! Ne csodálkozz, hogy a kedves barátaid mind engem akarnak, neked meg sose volt fiúd! És ne félj, nem kell a segítséged, megoldom én magam is!
- Szorítok. De őszintén meglepődnék, ha sikerülne. A kapcsolataimért pedig semmi aggódni valód nincsen.
Lena kedvesen elköszönt és otthagyta a dühöngő, hisztiző Byét. Másnap tele volt a hírrel minden, hogy ő milyen undok disznó, de valahogy senkinek nem akaródzott ezt elhinni. Katrin rögtön le is rohanta:
- Na ugye, hogy mit mondtam? Az a hülye liba ki akart használni téged! Mit akart tőled?
- Segítséget. De egy titkot bízott rám, amit nem fogok elárulni. Nem, Katrin, még neked sem. Még igazolnám a jó híremet... - nevetett Lena.
Katrin megnyugodott, hogy barátnője mit sem változott. Pedig változott. Ha nem is a Byével töltött idő alatt, de utána. A búcsúmondat miatt. "Ne csodálkozz, hogy a kedves barátaid mind engem akarnak..." De igen, nagyon is csodálkozott. És nem értette, hogy ezek a fiúk tényleg ennyire vakok, vagy ő ennyire elvakult? Hosszú-hosszú ideig rágódott ezen, míg nem Byé-ék elköltöztek és visszatért a megszokott nyugalom.
Lena sosem tudta meg, hogy Libert miért nem hagyta magát behálózni. Viszont egyszer később, amikor Byéről beszélgettek és Mandor megint előhozta a "két tyúk" hasonlatot, Libert hozzáfűzte:
- Annyiban különböznek, hogy ha kezükbe nyomsz egy-egy tábla csokit, akkor Byé arcpakolást csinál belőle, Lena meg csokitortát...
