Égre dobott kő

Eltemettelek rég, meghaltál.
Néha egész úgy tűnt, nem is voltál.
Benőtte már a fű a helyedet,
ibolyák díszítik kis kertemet.

Hullanak rád, takarnak a fátylak,
sűrűvé, nehéz anyaggá válnak.
Pókháló-szövedék, simának
látszik a víztükör is utánad.

Miért vannak még hullócsillagok?
Miért, hogy még a Nap is úgy ragyog?
Vízbe dobott kő, felkavar minden,
felszaggatja a sebet bennem.

Hiába minden, barna föld, fátyol.
Nem voltál részem, mégis hiányzol.
Nem lehet elfedni a kerek világot,
szellemként kísértesz, bármerre járok.

Álomban, kőben, fában, virágban,
régi várrom hideg falában,
mosolyban, szóban, felém tárt karban,
a napsugárban és minden dalban.

Hulljatok bátran, hullócsillagok!
Kiskapudon át, Nap, ragyogj, ragyogj!
Égre dobott kő, zuhanj le, zuhanj,
csak Isten tarthat ott, magasan!

2008.11.02.